II. Fejezet - Névválasztás, avagy miért székely a székely?

Az egyik leggyakrabban nekem szegezett kérdés, hogy miért adtam a székely jelzőt ennek a kialakulóban lévő nyúlfajtának, illetve, hogy miért gondolom, hogy szükség van ezekre a nyulakra?

Az államvizgám sikeres megvédése után úgy éreztem, hogy ha már másfél év áldozatos munkájával sikerült valami egyedit létrehoznom, akkor kár lenne azt veszendőben hagyni. Elhatároztam hát, hogy megtartom az I. Sall utódait, sőt, megpróbálom továbbtenyészteni őket és segítségükkel az egész nyúlállományomat sallander színűre formálni. Később jött az ötlet, hogy a különleges színükre és a falusi környezetből származó keverék őseiktől örökölt szívósságukra alapozva egy új fajtát is létrehozhatnék.

A székely emberek élete mindig is szorosan összefüggött a mezőgazdálkodással, állattenyésztéssel. Kevesen lehetnek közöttünk akik dédszüleinek, ükszüleinek nem az állatok jelentették a fő megélhetési forrást. Ennek ellenére azt láthatjuk, hogy nincs egyetlen nemzetközileg elfogadott állatfajtánk sem, míg tőlünk nyugatra - Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában - kis túlzással minden megyének van saját juh-, ló-, szarvasmarha-, vagy baromfifajtája. Ezt tulajdoníthatjuk annak is, hogy az itt élő embereket inkább a haszonelvűség vezérelte és nem törödtek az állatok küllemével, hibáztathatjuk a történelem által ránk zúdított viharokat is, de valószínűbb, hogy egyszerűen csak rossz önmenedzselésről van szó.

Szerencsére az elmúlt években Székelyföldön is érzékelni lehetett, hogy az emberek kezdik felismerni az itteni környezethez, éghajlathoz jól alkalmazkodott tájtípusokban rejlő értékeket és apró, de bíztató lépéseket tesznek a megmentésük érdekében. Ilyen kezdeményezések gyümölcse a nemrég napvilágot látott első - célzott tenyésztésből származó - székely csikó, valamint a kovásznai cigáják törzskönyveztetése is. Én is ennek a mozgalomnak a jegyében választottam nevet az új nyúlfajtának.

Székely ló

 

Kovásznai cigája

A székely nyúl ugyan nem tekinthet vissza olyan gazdag múltra, mint a fentebb említett két fajta, de elődeik a helyi őspopulációból származó, az itteni viszonyokhoz jól alkalmazkodott állatok voltak, ezért úgy gondolom, hogy joggal érezhetjük magunkénak a jelen különlegesebb színű, feljavított képviselőit is. S ha már a székely ember nyulat tart - és ugyan miért is ne tartana? - akkor egészen biztosan szívesebben ad enni esténként egy olyan állatnak, amelyet a sajátjának érezhet és amely jól bírja az olykor mostoha körülményeket is, mint egy érzékeny, tájidegen, messzi országokból származó új-zélandinak, kaliforniainak, vagy akár német óriásnak. Meggyőződésem, hogy a székely nyúl sok tenyésztőnek fog örömet okozni, és remélhetőleg még többeknek fog kedvet hozni, hogy belevágjon a nyúltenyésztésbe.

Székely nyúl